Mintegy 5000 napközis Erzsébet-tábor lesz a nyáron, amelyeken csaknem 80 ezer gyermek vehet részt – mondta Hornyák Tibor, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány elnöke szombat este az M1 aktuális csatornán.
Az elnök elmondta, idén a koronavírus-járvány miatt az ottalvós táborok elmaradnak, viszont a napközis táborok létszámát megnövelték, így minden eddiginél több gyermek vehet részt ezeken júliusban és augusztusban.
Hozzátette, a táborok magas számára az is egy magyarázat, hogy az idén csak 20 fős táborokat engedélyeztek. Ugyanakkor szigorúbb higiéniai szabályokat vezettek be, amelyek betartását ellenőrzik.
Elmondta azt is, a táborokat az iskolák szervezik, amihez az alapítvány a hátteret és a forrást biztosítja. A táborok tematikusak lesznek, „gyermekmegőrzőt” az alapítvány nem támogat, fontos kritérium, hogy legalább egy kirándulást is szervezzenek a táborokban egy hét alatt.
Hornyák Tibor a zánkai tábor felújításával kapcsolatban elmondta, hogy a 180 hektár területű létesítmény minden épületét renoválják, megnövelik a befogadóképességet, így már 3400 gyermeket fogadhat majd a munkálatok után. Homokkal borított Balaton part, színházterem, sportcsarnok és szabadtéri játékok várják majd Zánkán a gyerekeket – részletezte az elnök.