Pontos, kimunkált terv szerint folyik a koronavírus elleni védekezés – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) sajtó- és kommunikációs főosztálya vasárnap az MTI-vel.

    A tárca közleményében kifejtette, az Egészségügyi Világszervezettől (WHO) január 24-én érkezett az első jelzés arról, hogy Európában is megjelent az új koronavírus, másnap, január 25-én pedig összeültek az Emmi összes érintett háttérintézményének képviselői, és kidolgozták az eljárásrendet az egészségügyi intézmények számára.
    Hangsúlyozták, az Emmi és a háttérintézményei folyamatos egyeztetésein elkészültek azok a tervek is, amelyek 2-3 hétre előre előkészítették a kormány döntéseit, a munka ebben a szellemben folyik jelenleg is.
    Sok vélemény érkezett ehhez a munkához, sajnos a Magyar Orvosi Kamara (MOK) azonban már csak akkor jelentkezett a javaslatcsomagjával – akkor is a médián keresztül -, amikor az abban szereplők már vagy intézkedés formájában megjelentek, vagy szerepeltek a kormány döntéseit előkészítő anyagokban – közölte a minisztérium. 
    Kiemelték, a kormány határozott fellépésének jelentős szerepe van abban, hogy Magyarországon a járvány bármilyen európai összevetésben két-három héttel később jelent meg, és lényegesen kevesebb fertőzést okozott, mint a nyugat-európai országokban.
    Az Emmi és háttérintézményei továbbra is minden nap egyeztetnek, és folyamatosan 2-3 hétre előre előkészítik a kormány szükséges döntéseit – húzta alá a tárca. Hozzátették, a WHO első bejelentése óta mindig időben léptek, ennek köszönhető, hogy az európai országokkal is összehasonlítva Magyarországon jóval laposabb a fertőzés görbéje.
    „Továbbra is 2-3 héttel az események előtt járunk és a magyar egészségügyi rendszer felkészítését végezzük a tömeges megbetegedések időszakára” – zárja közleményét a minisztérium.