Padlóra ragasztható matricákkal segítik Budapesten, hogy az élelmiszerboltokban a vásárlók megfelelő távolságot tartsanak egymástól a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben. Kecskeméten maszkokat varrat az önkormányzat, Debrecenben pedig azt jelentette be a polgármester, hogy az önkormányzat egyelőre nem tervez elbocsátásokat.

    Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes csütörtökön a közösségi oldalán közölte: a vásárlókat és a boltosokat is segíteni szeretné a főváros azzal, hogy olyan matricákat gyártat, amelyek felhívják a figyelmet a távolságtartásra vásárlás közben és segítenek abban, hogy ne legyen zsúfoltság a boltokban. A tapasztalatok szerint ugyanis sok üzletben a vásárlók a megfelelő távolságot találomra állapítják meg. Ezért padlóra ragasztható, a megfelelő távolságot jelző matricákat készítettek, ezek és a kiszállításuk is ingyenes, de internetről is letölthetők. 
    Zalaegerszegen hét pontból álló helyi gazdaságvédelmi intézkedési csomagot jelentett be csütörtökön Balaicz Zoltán polgármester. Az intézkedések között szerepel, hogy a válsághelyzet idejére 50 százalékkal csökkentik az önkormányzati tulajdonban lévő helyiségek bérleti díját azon vállalkozások esetében, amelyeket érint a nyitvatartási idő korlátozása. Fizetési halasztást, illetve részletfizetési lehetőséget kapnak a helyi adókra vonatkozóan az ezt igénylő vállalkozások. A fizetési könnyítések igénylése esetén nem kell pótlékot sem fizetni, a magánszemélyek és a vállalkozások 12 hónapos pótlékmentes részletfizetési lehetőséget is kaphatnak adóügyek esetén, továbbá felfüggesztik az adóügyek miatt elrendelt végrehajtási eljárásokat a veszélyhelyzet idejére.
    Szentesen a lejáró települési támogatásokat – rendszeres gyermekvédelmi és lakhatási támogatás – automatikusan meghosszabbítják a veszélyhelyzet végéig. A kis- és közepes vállalkozások részletfizetést vagy fizetéshalasztást kérhetnek a helyi iparűzési adó befizetésére, a nem lakáscélú önkormányzati ingatlant bérlő cégek pedig lehetőséget kapnak arra, hogy a második negyedévi bérleti díjat az év második felében fizessék meg – jelentette be Szabó Zoltán Ferenc polgármester, jelezve, az első becslések szerint a járvány havonta 50 millió forint bevételkiesést okoz az önkormányzatnak.
    A több mint négyezer embert foglalkoztató debreceni önkormányzatnál és önkormányzati cégeknél egyelőre nem terveznek létszámleépítést. Papp László polgármester közleményében azt írta, a város legnagyobb foglalkoztatói közé tartozó önkormányzat és a Debreceni Vagyonkezelő Zrt. működését a járvány miatti gazdasági folyamatok rendkívüli mértékben érintik, nagyon komoly nehézséget okozva, de ebben a helyzetben is a legfontosabb szempont, hogy a munkavállalókat megvédjék, a munkahelyeket megőrizzék. Mindez azonban változhat, függően a járvány elhúzódásától – tette hozzá.
    Debrecenben a veszélyhelyzet gazdasági hatásait igyekszik feltérképezni az EDC város- és gazdaságfejlesztési központ. A kutatás célja átfogó, statisztikailag reprezentatív kép kialakítása iparági és cégméret szerinti bontásban.
    Zalakaroson megállapodás született a Zalakarosi Fürdő Zrt. és a szakszervezet között a munkahelyek megtartása érdekében – közölte Novák Ferenc polgármester. A javaslat szerint április 30-ig a munkavállalót a munkaszerződése szerinti alapbér 66 százaléka illeti meg díjazásként, ha a kormány által elrendelt veszélyhelyzet miatt a munkáltató a foglalkoztatási kötelezettségének a beosztás szerinti munkaidőben nem tesz eleget.
    Orosházán kijavították a februári nagy szélben jelentősen károsodott vásárcsarnok tetőszerkezetét, ám a járvány miatt korlátozó intézkedéseket vezettek be az újranyitott épületben – közölte a Városüzemeltetési Zrt. vezérigazgatója csütörtökön. Benkő Ferenc elmondta, a károkat felszámolták, a kivitelező végzett a külső tető és a belső átázott gipszkartonborítás cseréjével. A kártérítési eljárás halad, a biztosítóval rendezik a költségeket. Egykapus beléptetés mellett szabad téren egyszerre maximum 500-an tartózkodhatnak, a csarnokban pedig legfeljebb százan lehetnek. A piacon – visszavonásig – csak élelmiszert lehet árusítani. 
    Siófok polgármestere, Lengyel Róbert úgy döntött: az idén elmaradó Nemzeti Regatta vitorlásfesztiválra szánt 15 millió forint helyi költségvetési forrást a helyzet kezelésére csoportosítja át. 
    Csütörtöktől szünetel a makói kórház szülészet-nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátó osztályának működése. A betegeket és a szülő nőket a hódmezővásárhelyi kórházba szállítják át, a járóbeteg-ellátás azonban Makón, a rendelőintézetben folytatódik.
    Nagyatádon katonai sátrat állítottak fel a kórház épülete elé, hogy ott végezzék el a koronavírus-fertőzés gyanújával érkezők szűrését, elkülönítve őket az intézmény többi betegétől.
    Pécsen Péterffy Attila polgármester a tévétorony díszkivilágítását rendelte el az egészségügyi dolgozók munkájának elismeréseként a koronavírus-járvány végéig. A mecseki Misina-hegy csúcsán álló torony minden este nyolc órától negyedórán át nemzeti színekben látható.
    Kecskeméten két mosható textilmaszkot juttatnak el postai úton minden háztartásba – tájékoztatta Szemereyné Pataki Klaudia polgármester az MTI-t. A maszkokat egy helyi kft. gyártja hétfőtől. A gyártó napi kapacitása ötezer darab.
    A városi operatív törzs döntése alapján megvizsgálják a kollégiumi férőhelyeket arra az esetre, ha szükség lenne azok bevonására a szociális és egészségügyi ellátásba. Kezdeményezték továbbá a Kecskeméti Szakképzési Centrum és az Ölelő Kéz Ápolási és Hospice Alapítvány közötti együttműködést annak érdekében, hogy a csecsemő- és gyermekgondozó tanulmányokat folytató hallgatók is részt vehessenek az idősgondozói feladatok végzésében.